Hogyan tűnt el? Nem tudom pontosan. Lehet hogy egyik pillanatról a másikra,lehet hogy lassan ahogy a vízcseppek görögnek le a bőrön,egy hosszú folyamat következtében. Egyszer csak azt vettem észre hogy elveszett, nincs többé, hiányzik.
Látom őt ahogy buborékot fúj, ahogyan csillog a szeme,hogy mindig kíváncsian tekint a világba, hogy megérinti bármi, ami másoknak is fájdalmat okoz. Látom őt ahogy a barátaival beszélget éjszakákon át,táncol és énekel, ahogy mindig reménykedik. Látom őt ahogy ül a titkos helyén ott fenn a Kőbánya oromnál a tó felett és arra gondol hogyan jön majd el érte a királyfi, akivel majd együtt nézik a mesefilmet és isszák a kakaót, akivel elalvás előtt történeteket mesélnek egymásnak a saját,vagy mások életéből.Akire felnéz,akit tisztelhet,akitől tanulhat úgy,ahogyan az édesapjától szeretett volna,aki soha nem volt mellette.Akivel mezítláb állhat a vizes fűben és nevethet azon ahogyan az esővíz a szájukba folyik. Nagyon kereste, és várta ezt a valakit,tudta ha elérkezik, nem akarja majd elengedni maga mellől, vigyáz rá,kitartóan,akár egy életen keresztül. Látom őt ahogy ül reggelente a kollégium udvarán a padon és körülveszi a cigarettafüst, miközben számolja a hegyről leereszkedő színes siklóernyőket. Látom amint biciklivel végigsuhan a városon,és látom ahogyan a rollerjét tolja. Látom ahogy kibont egy üveg bort magába temetkezik,látom ahogyan órákra eltűnik a dombokon a kutyájával. Látom a szakadt kis nadrágjában,mindig kócos hajával,ahogyan lekváros buktát vásárol a péknél és mindig rácsöppen a lekvár a ruhájára.
Mikor tűnt el?
Tényleg nem tudom. Talán akkor amikor észrevette hogy milye hazug tud lenni a szerelem. Amikor szomorúan felismerte hogy hazugságban él.Amikor felnyitotta a mellkasát és kiemelte a szívét a helyéről, hogy egy szép piros gömbölyű játékszer legyen. Ahogyan mindig várta és várta,és még mindig várta, és mindig,amikor a másik már gyűlölte őt,hogy hátha megszereti. Várakozása fokozta a másik gyűlöletét. Összeroppant a szíve, a szép piros játékszer attól,ahogyan gyűlölték akkor, mikor ő csak szeretni vágyott.Alázatosan, megbékélve a hazugsággal és a bizonytalansággal,még akkor is törekedett. Azt gondolta nem lehet véletlen hogy megtalálta akit keresett,és megígérte magának ott fönn,a Kőbánya oromnál a tó felett,hogy küzdeni fog érte,kitartóan,akár egy életen keresztül. Hogy tisztelni fogja és tanulni tőle, hogy vigyázni fog rá és nem engedi el,hogy majd mezítláb állhassanak a vizes fűben fuldoklón nevetve a szájukba csorgó esővíztől.
Hová tűnt el?
Ezt sem tudom. Talán olyan mélyre hogy ha torkaszakadtából ordítana sem lehetne hallani még a visszhangja foszlányának a sugarát sem.
Honnan tűnt el?
Belőlem.Más vagyok nélküle. Rossz nekem így,de nem tudom előkeresni. Nem is akarom. Fittyet hányok az ígéretemre ott fenn a Kőbánya oromnál a tó felett,nem tudok küzdeni kitartóan,akár egy életen keresztül mert hiányzik az ami nemrég még hozzám tartozott:
Bubinak még volt szíve,nekem már nevem sincsen.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.