Itt vagyok,megérkeztem.Amitől a leginkább tartottam,észrevétlenül befurakodott az életembe.A közelség.Elfogytak közöttünk a biztonságomat oszlopként tartó kilométerek,és eljött az ideje annak hogy kimásszak a gondolkodást blokkoló üvegbuborékomból.A két élettér egymásba csúszásával minden valóságossá és szomorúvá vált. Már nem szenvedek,csak csendesen tépelődöm,és zsibbadásig járatom az agyam mindig és mindig ugyanazon a témán. Ami valójában aggaszt,az minden alkalom amikor kilépek az utcára. A szemeim akár a világítótorony,pásztázzák minden kereszteződésnél a horizontot.180 fokot járnak be minden kapualjnál,útkereszteződésnél,és őrülten kutatják hol bukkan fel a sziluett,aminek a látványa igazából fogalmam nincs milyen hatást vált majd ki belőlem.Ez a város túl kicsi ehhez a bújócskához, és én nem tudom mitől félek jobban...
Ha találkozunk,vagy ha nem..
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.