Fájdalom kezében ajándékkal

A hét akár egy drogvízió,felfoghatatlan álomcsapda. Ahhoz hogy megértsem mennyire valóságos volt,muszáj volt hazajönnöm.A lakásba belépve ismét mindenhol az Ő jelenléte fogadott.Az étkezőasztal,a fürdőszoba,az ágy,az erkély.Mintha most is itt ülne mellettem és újságot vagy könyvet olvasna,a géppel vagy a tévével babrálna. Néha mintha azt mondaná: "Bubi, én kimegyek egy cigire."

Másfél évet kaptunk az égiektől.

Az előző két hétben nem volt időm azzal foglalkozni mennyire rossz lesz ide visszajönni és elgondolkodni azon milyen volt itt együtt.Túlségosan lekötött a munkám,az estéimet pedig én kötöttem le pontosan amiatt hogy ne kelljen gondolkoznom.

Néhány hete még a sokkhatás alatt,a lakásban tevékenykedve vagy bóklászva éppen, szinte éreztem az erkélyről begomolygó cigarettafüst és a bőre keveredésének megnyugtató illatát és az ajtó koppanását amint becsukja maga mögött; hogy utána ismét lehuppanhasson mellém az ágyra,vagy elkanyarodjon a konyha felé megsimogatni a derekam. Ezek akkor elég ijesztőek voltak mert tudtam,valami olyasminek a feldolgozásával találtam szemben magam aminek következtében könnyen meghasadhatott volna az ép gondolkozásom. Megijedtem magamtól.

Egyébként is nagyon nehezen dolgozom fel az emberek elveszítését,bármilyen dologtól való eltávolodást,és nem minden változáshoz alkalmazkodok könnyen amelyek mély érzelmekkel kapcsolatosak. Biztos még nem beszéltem eleget egy pszichológussal arról hogyan hagyott el Apukám kiskoromban.

Tegnap éjjel nagyon jó volt.Megpróbáltam rendszerezni a gondolataimat,és számára emészthető formában megosztani vele,hogy ne gondolja, a szerelem leple alatt az önzőségem és az önállótlanságom ciklikusan visszaveti egy olyan meddő állapotba,aminek jelen pillanatban nem lenne fejlődése,ha lenne,akkor pedig nem állna rá készen. Elég sokmindenről beszélgettünk,és amit sikerült kianalizálnom 3 hét alatt,úgy érzem, vele is el tudtam fogadtatni,illetve hasonló állásponton vagyunk a közénk álló problémával kapcsolatban. Nekem tanulnom kell még,nagyon sokat,arról hogyan lehet megőrizni sajátmagunk és a másik épségét egy párkapcsolatban. Hogy ne sérüljön a személy,és mégis legyen egy fenntartható közös identitás. A határokat nagyon sokszor elvétem,rossz családi örökség,igyekszem kinőni és felülkerekedni rajta.Nem tudok épp elég közel menni,csak nagyon közel tudok. Ő pedig az ellentétes pólus,a távolságtartás hűvös királyfija. Ugyanazon a hídon járunk,csak ellentétes oldalról indulunk el.

A döntéseinket,az élet így rendezte,csak utólag tudjuk mérlegelni. Minden kiderül,csak nem tudjuk mikor,és nem biztos hogy egyetlen megvilágosult pillanat hatalmas fényoszlopai alatt. Lehet hogy hosszan tartó folyamat lesz kis apró tanulságokkal,és nem egyetlen kizárólagos és egyetemes nagy konzekvenciával.

Tudom,hogy nem fogom elveszíteni,és ez hihetetlenül megnyugtat. Tudom,hogy szeret,és ettől hihetetlenül félek. Nem miatta,magam miatt. Arra kértem,ő legyen erős helyettem,ha kapaszkodókat keresnék benne az irántam való szeretetének és ragaszkodásának tudatában.

Hozott egy döntést.Nem tudjuk milyet,ha az életünk egy következő szakaszba lép,a válasz magamagát fogja megmutatni. Én nem szeretném hogy miattam váljon olyan emberré,amilyenné soha nem szeretett volna,olyan felelősségre képtelen valakivé aki soha nem fogja tudni komolyan venni magát,mert inkább visszalép -akár a jó,akár a rossz- döntéseitől. Igen,a felnőtté válás valahol itt kezdődik. Elkezdjük bejárni az utakat az útkereszteződésekhez érés tudatában. Mi döntjük el melyikre lépünk, és nem láthatunk előrébb mint ahogy szeretnénk.

Beláttam a saját felelősségem,és tudom,hogy nem csinálhatok bolondot sem belőle,sem magamból,a környezetünk,de mindenekelőtt saját magunk előtt. Nem tántorítom el, és nem fogom vissza. Ami az elmúlt napokban történt, nem bánkódom miatta,és nem érzek lelkiismeretfurdalást,és ami a legfontosabb: jól tudom,hogy nem morzsák voltak. Annyit adott amennyi benne volt, van irántam, de vannak olyan részei amelyek megismétlődése az egészet hazuggá és feledhetővé tenné. A tegnap éjjel tett olyannyira valóságossá és igazzá közöttünk mindent,hogy úgy érzem,készen állok arra,hogy a dolgok új irányba forduljanak.

Ma reggel is szerettem, és holnap is fogom. Egy dologban vagyok biztos: hogy hol a helyem az életében és mit jelentek számára. Ezt a dolgot nagyon erősen el kell raktároznom magamban ahhoz hogy készen álljak arra,hogy elengedhessem.