Vért lélegzek. A földön fekszem és érzem a buborékok gyógyvízre emlékeztető fémes ízét a számban.Gyerek koromból rémlik még, mikor a Balaton parti Tagore sétány mentén önfeledten ízlelgettük a forrásból felbugyogó vasban gazdag vizet.Most a nyál,a vér,a váladék és a fájdalom keserű ízét forgatom a számban miközben a bőröm alá látok és érzem ahogy pattannak el imbolygó életem alatt a hajszálerek.Ruhátlanul fekszem egy helyben,nem tudom még meddig.Minden mondat újabb vérveszteség. Nem mozdulok. A szív savban ázik akárcsak régen,szintén gyerekkoromból,az anyám által mosott tiszta ruhák , mosás után az öblítővízben.A vér a szív körül,gyengéden vörösre festi az illatos vizet. Az őszi avar bomlására emlékeztető illatok ezek. Lassan mar ki belőle minden pulzálást amit érzelem diktál. A fájdalom,a mély,az igazi,még csak kikacsint a halódó erek közül,de nem támad. Várom hogy mikor sújt le,és mennyi erő lesz még bennem ahhoz hogy megküzdjek vele.Kínoz a részvét nélküliség,és a nyomtalanul elmúlás gondolata. A bor a fejemben,és a kés amely jeleket karcol a szívbe.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.